1991-es ukrajnai függetlenségi népszavazás

Az ukrajnai függetlenségi népszavazásra 1991. december 1-jén került sor. A népszavazáson egy kérdést tettek fel, ami a következő volt: „Támogatja-e Ukrajna függetlenségi törvényét?”. A népszavazást az ukrán parlament kezdeményezte, hogy megerősítse a már augusztus 24-én elfogadott függetlenségi törvényt.
1991-es ukrajnai elnökválasztás
Az 1991-es választás volt az első elnökválasztás Ukrajna történetében. Erre 1991. december 1-jén került sor
Izlandi nemzeti nap
Az izlandi nemzeti napon 1944. június 17-ére emlékeznek, mert ezen a napon alakult meg az Izlandi Köztársaság. Izland hivatalosan dán uralom alatt volt. A köztársaság megalakulása átvette az 1918-as egyesülési törvény helyét, azt
Zúmári csata
A zúmári csata Irak északi részén Ninive kormányzóság Zúmár városáért folyt az Iraki és Levantei Iszlám Állam (SIL) és a kurd Pesmergák között. Kezdetben a z ISIL indított támadást augusztus 1-4 között, mikor is végül elfoglalta
Fehéroroszország kormánya
Fehéroroszország kormánya, hivatalos, teljes nevén a Belarusz Köztársaság Minisztertanácsa Fehéroroszországban az államhatalom végrehajtó szerve, melyet az ország elnöke nevez ki. A kormányt Fehéroroszország miniszterelnöke vezeti, aki
2007-es Turks- és Caicos-szigeteki parlamenti választások
2007. február 9-én parlamenti választásokat tartottak a Turks- és Caicos
A luhanszki határállomás bevétele
Ukrajnának a Luhanszknál lévő határellenőrző pontjánál kétnapos állóháború alakult ki Ukrajnában 2014. június 2-4. között
Boszrai csata
A boszrai csata a szíriai polgárháború egyik ütközete volt, mikor a felkelők megpróbálták elfoglalni Boszra városát
Bin Dzsavád-i csata
A Bin Dzsávád-i csata Líbia vezetőjéhez, Moammer Kadhafihoz hű és az ellene felkelők között zajlott le Bin Dzsávád ellenőrzéséért
Második bregai csata
A második bregai csata a líbiai polgárháború egyik ütközete volt. Majdnem két héttel korábban, 2011. március 2-án az első bregai csatában a Kadhafihoz hű fegyveresek már visszaverték a kormány erőinek támadását. Ezután előre
Szjevjerodoneck község
Szjevjerodoneck község, vagy Szjevjerodoneck városi község önálló önkormányzattal rendelkező közigazgatási egység (hromada) Ukrajna Luhanszki területének Szevjerodonecki járásában