Fontana del Gigante (Nápoly)

A Fontana del Gigante egy nápolyi díszkút az Immacolatella mellett. Nevét a közelben található, Cumaból származó Jupiter-szobor után kapta. A 16. században építették Pietro Bernini és Michelangelo Naccherino. Kezdetben a királyi palota közelében volt, majd 1815-ben helyezték át először a kikötőbe, majd a Villa del Popolo kertjébe. 1905-ben került a mai helyére. Boltíves kialakítású. Mindkét oldalát egy-egy folyóisten szobra díszíti. A központi boltív két tengeri szörny szobrára támaszkodik. Felső részét obeliszkek és amfórák, valamint a város, az alkirály és a király címere díszítik.
Fontana della spinacorona (Nápoly)
A Fontana della spinacorona egy 16. századi díszkút. V. Károly nápolyi király uralkodása idején épült, vonásain észrevehető a reneszánsz és a barokk átmenete. A legendák úgy tartják, hogy a kutat díszítő márvány sellőszobor
Porta del Carmine (Nápoly)
A Porta del Carmine egyike a középkori Nápoly városkapuinak. 1484-ben építették, majd 1848-ban a városrendezési munkálatok során elbontották, csak a két bástya maradtak fent. Az Aragóniai-ház uralkodásának idején épült városfalakból
Croce di Lucca (Nápoly)
A Croce di Lucca egy templom Nápolyban a Spaccanapoli mentén. A XVI. században építették a karmelita rend számára. A XVII. században kibővítették Francesco Antonio Picchiatti tervei alapján. A templomhoz tartozó kolostort a XX. század
Porta Nolana (Nápoly)
A Porta Nolana egyike a középkori Nápoly városkapuinak. Az egykori keleti városfal részét képezte. A számos bevándorló, aki a vidékről érkezett a városba itt telepedett le, a kapuk előtt. 1333. szeptember 8-án ezen a kapun vonult be
Santa Maria delle Anime del Purgatorio ad Arco (Nápoly)
A Santa Maria delle Anime del Purgatorio ad Arco egy barokk templom Nápoly történelmi belvárosában. 1616-ban építették Giovanni Cola di Franco tervei alapján egy nápolyi nemesi család számára. A portál jelenlegi alakját a 18. században
Fontana del Formiello (Nápoly)
A Fontana del Formiello egy 1573-ban épített díszkút Nápolyban a Castel Capuano mögött. Eredeti neve Fontana reale con abeveratora arra enged következtetni, hogy lovak itatására szolgált. Mészkőből faragott medencéje négyszögletű
Fontana di Monteoliveto (Nápoly)
A Fontana di Monteoliveto az egyik legszebb barokk díszkút Nápolyban. 1669-ben építették Cosimo Fanzago tanítványai Don Pedro de Aragon alkirály kívánságára. Nevét a közeli kolostor és templom után kapta, melyet a pálos rend szerzetesei
Fontana della Sirena (Nápoly)
A Fontana della Sirena egyike a legszebb nápolyi díszkutaknak. 1869-ben épült. Eredetileg a nápolyi pályaudvar előtti teret díszítette. Onofrio Buccino műve. Elliptikus medencéjének közepén egy szikla található, melyre egy ló, egy
Fontana del Nettuno (Nápoly)
A Fontana del Nettuno nem csak Nápoly, hanem az egész világ egyik legszebb kútja. D’Auria építette Enrico Guzman, Olivares grófja, nápolyi alkirály számára. Harminc évig a hadihajógyár (Arsenale) melletti teret díszítette, amíg víz
Tim Wilkinson (műfordító)
Tim Wilkinson brit műfordító volt. Leginkább Kertész Imre és Szentkuthy Miklós műveinek angol nyelvű fordításairól ismert