Ikarus 260
Az Ikarus 260 az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár legsikeresebb, illetve világszerte is ismert és használt elővárosi-városi szóló busza. A 200-as buszcsaládot Bálint György főkonstruktőr, Oszetzky Károly, Mádi Jenő és Varga Papp József vezető tervezők és Finta László formatervező 1966-os tervei alapján építették. A 260-as típusának első prototípusát 1971-ben mutatták be, sorozatgyártása már 1972-ben megkezdődött, és egészen 2002-ig tartott. Összesen 72 547 darab 260-as busz gördült ki az Ikarus mátyásföldi és székesfehérvári gyárából.
- Ikarus 280
- Az Ikarus 280 az Ikarus Karosszéria- és Járműgyár legsikeresebb, illetve világszerte használt városi-elővárosi csuklós busza. 1971 decemberétől próbafutásokat végzett Budapesten, hivatalosan pedig 1972-ben mutatták be és a
- Ikarus 211
- Az Ikarus 211 az Ikarus 200-as típuscsalád egyik legkorábbi tagja
- 38-as busz (Budapest)
- A budapesti 38-as jelzésű autóbusz Csepel, Szent Imre tér és Szigetszentmiklós, Szabadság utca között közlekedik. A viszonylat korábban a 38A jelzést viselte, de a 2008-as paraméterkönyv bevezetésével a vonalat átszámozták
- 15-ös busz (Budapest)
- A budapesti 15-ös jelzésű autóbusz a Boráros tér és a Gyöngyösi utca metróállomás között közlekedik. Budapest belvárosának egyik legfontosabb vonala, érinti az összes metróvonalat és három vásárcsarnokot
- 40-es busz (Budapest)
- A budapesti 40-es jelzésű autóbusz Kelenföld vasútállomás és a Budaörsi lakótelep között közlekedik a Gimnázium érintésével. A vonalon a budapesti bérletek a Kelenföld vasútállomás és a Felsőhatár utca között, a budaörsi
- 115-ös busz (Budapest)
- A budapesti 115-ös jelzésű autóbusz a Boráros tér HÉV-állomás és a Göncz Árpád városközpont metróállomás között közlekedik
- 55-ös villamos (Budapest)
- A budapesti 55-ös jelzésű villamos az Árpád híd és Rákospalota, Kossuth utca között közlekedett. A járatot a Budapesti Közlekedési Vállalat üzemeltette. 1982. május 2-án szűnt meg a Váci úti villamosvonal Árpád híd–Újpest
- 3-as villamos (Budapest, 1945–1982)
- A budapesti 3-as jelzésű villamos a Marx tér, majd a metróépítés előrehaladtával az Árpád híd és Újpest, Fóti út között közlekedett. A járatot a Budapesti Közlekedési Vállalat üzemeltette. 1982. május 2-án szűnt meg a Váci úti
- Ikarus 260T
- A BKV Ikarus 260T trolibusza az első 200-as sorozatú Ikarus karosszériával épült magyar fejlesztésű trolibusz. 1974-ben készült el, a járműbe egy ZiU–5 berendezéseit építették be, a BKV és az Ikarus közös fejlesztése volt
- Terry (Montana)
- Terry város az USA Montana államában, Prairie megyében, melynek megyeszékhelye is. Lakosainak száma 605 fő (2010. április 1