Maria (I Like It Loud)
A Maria a német Scooter együttes 2003-ban megjelent kislemeze, a harmadik az ugyanebben az évben megjelent The Stadium Techno Experience című albumról. Az albumváltozathoz képest némiképp eltérő, ugyanis annak elkészítésében közreműködött a szám eredetijének szerzője, Marc Acardipane is, valamint Dick Rules. A dal rendkívüli népszerűségre tett szert, rengetegen ezzel a számmal azonosítják a Scootert, albumverziója a mai napig a koncertprogram része.
- Fire (Scooter-dal)
- A Fire a Scooter együttes 1997-es kislemeze, mely az első kislemez az Age Of Love című albumukról. A Scooter történetében először vegyítette a rockot az elektronikus tánczenével azzal, hogy gitáreffekteket használtak benne. A szám az egyik
- Rebel Yell (Scooter-dal)
- A Rebel Yell a Scooter 1996-ban megjelent kislemeze, a harmadik kislemez az Our Happy Hardcore című második nagylemezükről. A dal Billy Idol azonos című slágerének rave stílusú feldolgozása
- Faster Harder Scooter
- A Faster Harder Scooter a német Scooter együttes 1999-ben megjelent kislemeze, az első kislemez a Back To The Heavyweight Jam című albumról. Ilyen címmel már készítettek számot 1995-ben, azonban az az első lemezen szerepelt, és inkább a
- Age of Love
- Az Age Of Love a Scooter negyedik albuma. 1997. augusztus 25-én jelent meg, illetve 2013. április 26-án 3CD-s változatban, a "20 Years of Hardcore" sorozat részeként. 2021. szeptember 17-én bakelitváltozatban is kiadták. Két kislemez jelent meg
- Let Me Be Your Valentine
- A Let Me Be Your Valentine a Scooter 1996-ban megjelent kislemeze, a második kislemez az Our Happy Hardcore című albumukról. A dal kifejezetten gyors tempójával illeszkedik arra a sorba, amely 1995-1996 körül jellemezte az együttest
- Fuck the Millennium (Scooter-kislemez)
- A Fuck the Millennium a német Scooter együttes 1999-es kislemeze, a második kislemez a Back to the Heavyweight Jam című lemezükről. Címét a KLF együttes 2K néven készített 1997.es projektjéből nyerte, a Push the Beat for This Jam borítószövege
- I’m Your Pusher
- Az I’m Your Pusher a német Scooter együttes 2000-ben megjelent első kislemeze a Sheffield című albumukról. A kislemez skót és ír népzenei motívumokkal vegyíti a megszokott Scooter-hangzást. Felépítésében és hangulatában rendkívül
- The Age of Love
- A The Age of Love a Scooter kislemeze, mely a közel azonos című album második kislemeze volt, mely 1997. augusztus 11-én jelent meg
- Hyper Hyper
- A Hyper Hyper a német Scooter együttes első saját készítésű kislemeze, egyben az egyik legnagyobb sikere. A kislemez első kiadása ötvenezer példányban fogyott, majd a pár héttel később megjelent második kiadásból már csaknem
- Tim Wilkinson (műfordító)
- Tim Wilkinson brit műfordító volt. Leginkább Kertész Imre és Szentkuthy Miklós műveinek angol nyelvű fordításairól ismert