Misztériumvallás

A misztériumvallás titkos, csak a beavatottak számára ismert és érthető szertartások gyakorlása révén működő vallások gyűjtőneve.
Ta Prohm
A Ta Prohm mahájána buddhista templom-kolostor Angkorban, Kambodzsában, amely VII. Dzsajavarman király uralkodása alatt a 12-13. század fordulóján, Bajon stílusban épült, a nevezetes uralkodó édesanyja emlékére. Az épületegyüttes a Khmer
Chichén Itzá
Chichén Itzá maja-tolték romváros Közép-Amerikában, a Yucatán-félsziget északi részén, Mexikóban. Az 500 körül épült maja várost a 10. században a Tulából kelet felé menekülő toltékok elfoglalták, majd a harci szövetségre
Nimfák
A nimfák az ókori görög mitológia alacsonyabb rangú női istenségei vagy szellemlényei. A görög istennőktől eltérően a nimfákat általában a természet megszemélyesítőinek tekintették, akik jellemzően egy adott helyhez vagy tájhoz
Chan Chan
Chan Chan Dél-Amerika legnagyobb prekolumbián városromja, az egykori Csimu Királyság fővárosa Peru északi részén, La Libertad megyében, Trujillótól öt kilométerre északra. A hatalmas, 18 négyzetkilométeren elterülő, szépen tervezett
Meru-hegy
A Meru-hegy vagy Szumeru-hegy, tibeti nevén Rirab, azaz „Hatalmas Hegy” mítoszok alkotta vidék, a dzsainizmusban, a hindu és a buddhista kozmológiában az Univerzum központja, a világ tengelye, az istenek lakóhelye. A nap, a hold, a csillagok
Anatóliai szőnyeg
Az anatóliai szőnyeg a keleti szőnyegek azon csoportja, amelyet Anatóliában (Kis-Ázsiában) és az egykori Oszmán Birodalom területéhez tartozó szomszédos régiókban, szimmetrikus csomózással készítettek és készítenek ma is
Neuma
A neuma az énekhangok lejtését, illetve egy-egy dallamfrázist leíró grafikus jel. Egy neuma 1-4 hangos dallamformulát jelöl. Egyes hangjelei a noták. A szövegsorok közé úgynevezett in campo aperto írt neumák azt mutatják, hogy a szöveg
Westmalle apátság
A Westmalle apátság egy belga trappista kolostor Malléban, Antwerpen tartomány keleti részén
Kérek
A kérek a görög mitológia halálistennői. Nüx istennő apa nélkül, önmagától született lányai; az élet és a halál titkait megszemélyesítő sötét erők isteneinek testvérei. Bátyjuk Thanatosz, a békés elmúlás, a természetes
Novorosszijszk
Novorosszijszk kikötőváros Oroszországban, a Krasznodari határterületben. Itt van az egész Fekete-tenger egyik legnagyobb kikötője