All Time Top Ten of Conflict

Magyarország
Magyarország állam Közép-Európában, a Kárpát-medence közepén, amely 1989 óta független parlamentáris köztársaság. Északról Szlovákia, északkeletről Ukrajna, keletről és délkeletről Románia, délről Szerbia és Horvátország, délnyugatról Szlovénia, nyugatról pedig Ausztria határolja. Területe 93 030 négyzetkilométer, népessége pedig közel tízmillió fő, így az Európai Unió közepes méretű és közepes népességű tagállamai közé tartozik. Hivatalos nyelve a
Gyurcsány Ferenc
Gyurcsány Ferenc (Pápa, 1961. június 4. –) magyar üzletember és politikus. 2004. szeptember 29-étől 2009. április 14-éig a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, 2006-tól országgyűlési képviselő, 2007-től 2009-ig a Magyar Szocialista Párt, 2010-től pedig pártja Demokratikus Koalíció Platformjának, majd az abból vezetésével 2011-ben alakult Demokratikus Koalíció pártnak az elnöke és frakcióvezetője. Politikai pályafutását az 1980-as években a KISZ-ben kezdte, ahol a
Orbán Viktor
Orbán Viktor (Székesfehérvár, 1963. május 31. –) magyar jogász és politikus. 1988-ban a Fidesz egyik alapító tagja, Nagy Imre és társai újratemetésén elmondott beszédét követően vált ismert politikai személyiséggé Magyarországon. 1993-ig a Fidesz választmányának tagja. 1993–2000 között, illetve 2003 óta a párt elnöke. 1990-től országgyűlési képviselő, 1990–1994 között a Fidesz frakcióvezetője. 1992 és 2000 között a Liberális Internacionálé, 2002-től
Petőfi Sándor
Petőfi Sándor (született Petrovics, Kiskőrös, 1823. január 1. – Fehéregyháza, 1849. július 31.) magyar költő, forradalmár, nemzeti hős, a magyar költészet egyik legismertebb és legkiemelkedőbb alakja. Rövid élete alatt közel ezer verset írt magyarul, ebből körülbelül nyolcszázötven maradt az utókorra, és az ismertebbeket sok más nyelvre lefordították.A tanulást tizennyolc esztendős korában abbahagyva színész lett, és ekkor kezdett verseket írni. 1844-től élt
Adolf Hitler
Adolf Hitler (Braunau am Inn, 1889. április 20. – Berlin, 1945. április 30.) osztrák születésű német politikus, a 20. századi történelem meghatározó alakja, a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (németül Nationalsozialistische Deutsche Arbeiterpartei vagy röviden NSDAP) vezetője, kancellár 1933-tól és 1934-től Führer (vezér) elnevezéssel diktátor. 1923-ban az úgynevezett sörpuccs során megpróbálta megdönteni a weimari köztársaságot, de átmenetileg kudarcot vallott. A
Budapest
Budapest Magyarország fővárosa, egyben legnagyobb és legnépesebb városa, az Európai Unió tizedik legnépesebb városa. Budapest az ország politikai, kulturális, kereskedelmi, ipari és közlekedési központja. Emellett Pest megye székhelye is, de nem része annak. 2017-ben regisztrált lakónépessége meghaladta az 1,7 (elővárosokkal együtt pedig a 2,5) millió főt. A város lakossága 1989-ben volt a legnagyobb, az akkori lélekszám 2,1 millió fő volt, és az ezt követő
Cristiano Ronaldo
Cristiano Ronaldo dos Santos Aveiro, ismertebb nevén Cristiano Ronaldo (Funchal, 1985. február 5. –) Európa-bajnok portugál labdarúgó, szélső, 2018-tól a Juventus játékosa, valamint a portugál válogatott csapatkapitánya. A Real Madrid 2009 nyarán 80 millió fontért (94 millió euró) szerződtette, így ekkor a világ legdrágább játékosának számított.Első felnőtt csapata is a Sporting volt, ahol a nagy csapatba 2001-ben került fel. Itt mindössze egy szezont töltött, ezután
1848–49-es forradalom és szabadságharc
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc Magyarország újkori történetének egyik meghatározó eseménye, a nemzeti identitás egyik alapköve. Társadalmi reformjaival a polgári átalakulás megindítója, önvédelmi harcával a nemzeti mitológia részévé vált. Szerves része volt az 1848-as európai forradalmi hullámnak, azok közül viszont lényegében egyedül jutott el sikeres katonai ellenállásig. Eredményességét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a Habsburg-ház csak az Orosz
Cigányok
A cigányok Indiából származó népcsoport, mely a 13–15. században vándorolt be Európába. Önmagukat romnak, vagyis „embernek”, illetve néha kálónak, „feketének” nevezik. A magyarországi vándorcigányok néhol manusnak (szintén „ember”) is nevezik magukat. A világ népei és nyelvei különféle szavakkal nevezik a cigány népet. A Londonban, 1971. április 8–12. között megtartott Első Roma Világkongresszuson maguk az ott jelenlévő, különböző cigány
Szlovákia
Szlovákia, hivatalosan Szlovák Köztársaság (szlovákul Slovensko, hivatalosan Slovenská republika) kelet-közép-európai állam a Kárpát-medence északi részén. Nyugatról Csehország és Ausztria, délről Magyarország, keletről Ukrajna, északról pedig Lengyelország határolja. Fővárosa és egyben legnagyobb városa Pozsony (szlovákul Bratislava, korábban Prešporok, németül Pressburg). 2004. május 1-je óta az Európai Unió tagja, 2009. január 1-jén csatlakozott az